Pócsmegyer már az Árpád korban lakott hely. A Rosd nemzetség õsi birtoka, majd a Visegrádtól a Csepel-szigetig húzódó királyi felségterület része. Pócsmegyer összetett helynevének elsõ tagja arra utal, hogy egy "Pócs" nevû személyé volt, a második tag arra vonatkozik, hogy eredetileg a Megyer törzsbeliek települése. A lakosság egy évezreden át magyar anyanyelvû volt és maradt.

 A települést a tatárjárás pusztításai elkerülték. 1559-tõl a török hódoltsághoz tartozik, ekkor 46 adóköteles háza volt, és a hódoltság alatt sem pusztult el. A református egyházról már 1626-tól vannak írásos dokumentumok. Templomukat a Duna partján 1788-ban építették, amit 1818-ban megnagyobbítottak és tornyát is ekkor emelték.


 Anyakönyveik 1744-tõl veszik kezdetüket. Vályi András "Magyar országnak leírása" címû 1796-99-ben írott munkája szerint "Lakosai hajósok többnyire a hajók vontatásával keresik élelmeket. Ide tartozik a leányfalusi puszta, itt vannak szõlõhegyeik…". 1848-ig a gróf Eszterházy család volt a földesura, utána gróf Breuen Ágoston örökölte, aki 1860 táján itteni birtokát több vállalkozónak adta el. 1838-ban árvíz pusztította el a községet, de az itt lakók újra felépítették a falut. 1848-ból fennmaradt feljegyzés szerint pócsmegyeri pék sütötte Kossuth Lajos asztalára a mindennapi kenyeret. 

 
A község a XX. századra éri el kiteljesedését, és "fénykora" az 1930-as évekre tehetõ, amikor közigazgatási székhely volt, s a polgárosodás is jelentõs fejlõdésnek indult. Bizonyára kevesen tudják, hogy Leányfalu is Pócsmegyerhez, mint anyaközséghez tartozott 1949-ig.

Pócsmegyer mûemlékei: az 1788-ban épült barokk református templom és a Dunára nézõ Eszterházy-Bercelly kúria (ma Eper csárda).

Közkedvelt pihenõ és kirándulóhely a Pázsit Tófürdõ, ahol strandolási és horgászási lehetõség is van.

Kiemelkedõ rendezvénye a községnek az augusztus 20-i Szent István napi ünnep.

Akárcsak az egész országnak, e megyének is fõ folyója a Duna. E területre azonban a vidéken lép be, amely Nógrád és Esztergom megyével határos. Hatalmas mederben folyik Visegrád alá egy ágban; itt a hegyek összeszorítják. Innen azonban kivergõdve Bogdánynál kétfele oszlik a víz, és szigetet képez, amely három mérföld hosszú, s kb. negyed mérföld szélességû. Istvánffy szerint e sziget nevét Szent András kápolnájáról kapta, máskülönben a honi törvényekben Ros szigetének nevezik, és azokhoz a javakhoz számítják, amelyek Magyarország koronájához tartoznak. II. Ulászló dekrétuma szerint (1504. évi III. tc.) „a Visegrád alatti Ros-nak nevezett sziget”. Azt hiszem, hogy azokról az oroszokról nevezték így, akiket Kálmán telepített ide.

A Duna aztán elõször a jobb oldali ágával Bogdány falut érinti, azután Tahy-, Szentpéter-, Várad-, Szempcz-pusztákat, majd Szentendre városát és végül Kissing-pusztát, s ezek mind a folyó partján vannak. Ezzel szemben bal oldalon elõször Vác húzódik meg, azután Dunakeszi, távolabb Szemes-puszta, s végül a minap a Tooth falu birtokosai által létesített vendégfogadó.

A sziget jobb szélét elõször Kisoroszi, majd Tahy-pusztával szemben Tóthfalu, azután Megyer és végül kissé beljebb: Monostor. Ez alatt a falu alatt egy mérföldnyire, a toothi vendégfogadó és Kissing közt vége a szigetnek.

Cellarius úgy véli, hogy ezen a vidéken volt Salva, Antoniusnak a szálláshelye. Szavai így hangzanak: „Ptolemaeus elsõsorban az alsó-pannoniai Salva városát mutatja, amely Salva az Antonius tartózkodási helye volt az Acuincumi úton, attól 42 000 lépés távolságra.” Tehát így kell olvasni, mint ahogy Ptolemaeusnál van, s nem úgy, mint ahogy a kiadásban írták: Solva, amint Reinesius Tamás is javasolta (Inscript. p. 33.). A körül a sziget körül esett, amely Buda fölött van, amely mellett Vác települt, és Szent Andrásról nevezték el. S pedig nemcsak egyszerûen szálláshelye volt, hanem a lovas õrség, illetve a mór lovasok és a felderítõ lovasok tábora is, amint ez világosan kiderül a birodalom ismertetésébõl. Ezeket adja elõ az a férfi (Geographiae Antiqae, Lib. II. Cap. VIII. p. 559.), aki a régi földrajzban a legjáratosabb az ítéletére azoknak, akik e dologhoz értenek, hogy vagy cáfolják meg, vagy hagyják jóvá.

Itt jöttek össze Rudolf uralkodása idején a keresztények a törökökkel 1599-ben béketárgyalásra, amint errõl Istvánffy tudósít. Alig halad innen negyed mérföldnyit a folyó, amikor szeszélyesen ismét szétválik a meder, és egyéb szigeteket alkot. Mindenesetre Óbuda városától egészen Újbuda városáig többet is meg lehet számlálni. Több kisebb között két terjedelmesebb akad. A felsõ, amely Sicambriával szemben kezdõdik és Óbudánál ér véget. Ezt ismét más szigetek állják körül. Azok, amelyek Óbudához legközelebb esnek, a római kultúra maradványait mutatják. Többek között egy nyílás tûnik szembe, víztárolóhoz hasonló. A romjai azt bizonyítják, hogy változatosan volt kiképezve és díszítve mozaikkal. Azt a helyet, ahol ez van, cserjék és tövises bokrok sûrû erdeje annyira belepi, hogy csak keservesen közelíthetõ meg. De amint ezt a legkisebb szigetet kert és különféle romok díszítik, úgy azt a nagyobbat, amely ezen túl terül el, szántóföldek, vetések, legelõk és rétek tarkítják. Itt van a Zichyek majorja is. Ugyanis mindkét sziget ennek a grófnak a fennhatósága alá tartozik. Ezután ugyanabban a folyómederben egy harmadik sziget tûnik szembe, az elõbbinél nagyobb medret hagy közben. Ez a pesti parthoz közelebb esik, teljesen a Rákos torkolatával szemben. Kb. 200 lépés hosszú és 60 széles, ahol legnagyobb a kiterjedése. Az egészet alacsony fûzfák és itt-ott vadszõlõ borítja. Annyira alacsony fekvésû, hogy a folyónak még mérsékelt áradása is elönti, s csak a vízbõl kiemelkedõ cserjék révén lehet észrevenni. A Zichy-szigetekkel szemben fekvõ részen sima és homokkal borított.

Itt meleg forrás buzog fel több ágból; fehérbõl majdnem kék színûvé változik, s annyira forró, hogy meztelen lábbal nem lehet elviselni. Az a híre, hogy itt valamikor meleg fürdõk voltak, és ennek hitelét növeli a tó és a fürdõmedencék világos nyomai. De honnan ez a meleg víz ennek az igen hideg vizû folyónak e jelentéktelen szigetén? A budai fürdõktõl ugyanis több mint 2000 lépésnyire esik és azoktól egy egész folyómeder választja el. Vannak, akik azt mondják, hogy a Nyulak szigetének része. Az ugyanis alig 300 lépésnyire a Duna széles ágában délre ér véget, s a Császárnak nevezett budai termálfürdõkkel szemben van, s van még egy kisebb sziget köztük, amely a városhoz tartozik.

Attól a vadaskerttõl kapta a nevét, amelyet a régi királyok nyulak nevelésére telepítettek ide. Késõbb elõkelõbb néven vált ismertté, minthogy Margit, IV. Béla leánya itteni életével és halálával szerzett hírt neki. E szigetrõl mondja Istvánffy: „Nevezik Nyulak-szigetének is és Margit-szigetének is IV. Béla király lányáról.

Pócsmegyer-Surány értékes táji elemei

Kormos Eleonóra okleveles táj és kertépítész feljegyzése "Egyedi tájérték kataszter" tárgyban Takács József mûszaki elõadóhoz:

A település számára értékes táji elemek:

1.) Kossuth Lajos utca 4. hõsi emléktábla

2.) Táncsics Mihály utca kétoldali idõs tujasor

3.) Aradi utca kétoldali idõs tujasor

4.) Kossuth Lajos utca kétoldali idõs tujasor

5.) Hunyadi János utca millenniumi kopjafa

6.) Hunyadi János keleti utcarészlet 51-45-ig

7.) Berczelly kúria udvara idõs juharfa

8.) Református templom elõtti Szégyenkövek

9.) Szent István tér kápolna feszülettel, haranglábbal

10.) Katolikus temetõi feszület

11.) Hunyadi János u. 39. kukoricagóré

12.) Felújított parasztház/udvarház a Tahitótfalu felé vezetõ út mellett

13.) Római õrtornyok maradványai Hosszúréti dûlõben és a település északnyugati részén